Európai Hulladékcsökkentési Hét November 18-26
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.
A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az FM Környezettudatos Nevelésért és Szemléletformálásért felelős Főosztály (KNSZFF) látja el a nemzeti koordinátori feladatot.